Utóbbi években elszaporodtak az egészségügyben is a különböző nyilvántartások (pl. protézis regiszter, diabétesz regiszter, stb.). A régóta fennálló igénynek manapság könnyebb eleget tenni, mióta van számítógép és excel tábla és könnyű valamint gyors az adatszolgáltatás (internet). Természetesen nem „művészet a művészetért" alapon hozzák őket létre. A sportsérüléseket nyilvántartó adatbázis létrehozásának szükségessége már 1961-ben (!) felmerült a sportorvosok szaklapjában, a Testnevelési és Sportegészségügyi Szemlében (a Sportorvosi Szemle elődje) egyik számában… Számos országban, sok sportágban létezik sportsérülés regiszter. A sportsérülések, károsodások rendszeres, naprakész nyilvántartása a következőkben nyújt(hat) segítséget:
Lehetővé teszi, számszerűsíti, konkrét adatokkal támasztja alá a folyamatok megfigyelését. Az ábrán azt látjuk, hogy amikor Norvégiában 1999-ben a női I-III osztályú kézilabda csapatoknál elkezdték végezni a keresztszalag sérülést megelőző gyakorlatokat, látványosan csökkent ezen sérülések száma. 2001 nyarán a gyakorlatok elvégeztetését kevésbé követelték meg, megnőtt a számuk, ettől a kételkedők is elismerték a gyakorlatok hasznosságát, ismét elkezdték végeztetni, azóta stabilan az eredeti szint felére csökkent!
Ugye ebből az ábrából sem tudjuk meg, hogy konkréten kik sérültek?
Ennek alapján az orvos, szakorvos, sportmasszőr, gyógytornász, edző, testnevelő tanár képzésben nyújtott tananyag sérülés valószínűségi anyaga számszerűsíthetó, és aktualizálható.
Ennek alapján segítséget nyújthat, illetve alapját adhatja többek között a megelőzés gyakorlati lépéseinek kialakításában (l. 1.pont, valamint ha pl. konkrét adatokkal tudjuk alátámasztani, hogy évről évre nő a labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában a súlyos fogászati sérülések száma, a fogvédő használata javasolható, ajánlható).
Alapját képezheti szabályváltozásoknak (lásd fenti példát, a fogvédő használata akár kötelezővé is tehető. Például sportorvosi javaslatra történt súlyemelésben a nyomás eltörlése, később az ökölvívásban a fejvédő alkalmazása. Az utóbbi szabálynak az eltörlését nem sportorvosok javasolták…)
Hogy minderre valós igény van, bizonyítja, hogy (1960 – 2023 között magyar nyelvű szakirodalomban csak a Sportorvosi Szemlében illetve elődjében) 41 tudományos munka jelent meg, melyben különböző sportágak különböző sérüléseinek előfordulását, kezelését elemzik a szerzők. Azonban ezek mind retrospektív áttekintések, melyekben különböző módszertannal, különböző időbeni periódust lefedve, különböző korosztályok, különböző sportágak különböző testtájain előforduló sérüléseit, különböző intézményekben tapasztalt anyagát elemzik, a fogaskerekek nem kapcsolódtak (nem is volt céljuk).
Ezek a különböző adatok értelemszerűen mind a múltban előforduló „pillanatnyi" helyzetet mutatták, folyamatokat és azok irányát nem.
Néhány sportágban elterjedt, hogy a mérkőzés ellenőre (komisszárja) jegyzi fel a sérüléseket vagy kioszt a mérkőzésen ügyelő orvosnak esetleg a csapatok gyúróinak egy kérdőívet, hogy legyen információ az adott mérkőzésen előforduló sérülésekről. Ez csak a semminél jobb, tipikusan a „nesze semmi, fogd meg jól" példája.
A pályán egyes esetekben felállítható azonnal a diagnózis (pl. Achillesz-ín szakadás), az esetek döntő többségében azonban nem. Nem tudjuk, mi sérült, milyen mértékben. Az esetek egy részében, ha nem látványosan, hordágyon viszik le a sérültet a pályáról a mentők, akkor a mérkőzés ellenőre nem is tudja, hogy egy-egy sportoló azért nem játszik a második félidőben (negyedben, harmadban, szettben, stb.) mert megsérült és nem azért, mert összeveszett a csapattársaival vagy elégedetlen az edző a teljesítményével.
Nem kapunk képet a sportártalmakról, hiszen az ártalom miatt kimaaradó sportolók be sem kerülnek a jegyzőkönyvbe, az edző nem is nevezi őket… Kimaradnak az edzésen elszenvedett sérülések! Egyáltalán nincs adatunk a szabadidős, saját szórakoztatásra, egészségmegőrzési céllal sportolókról, pedig létszámuk miatt akár népegészségügyi szempontból is fontos lenne.
Más országbeli adatok nem adaptálhatók „egy az egyben" egy másik ország viszonyaira. Pl. a magyar serdülők tollaslabdázásban elszenvedett sérülései/ártalmai nem vethetők össze pl. a malajziai adatokkal. Ott népszerű sportág, lehet rá egzisztenciát alapozni, nálunk nem.
Ezért nálunk sarkítva fogalmazva (bár több sportág több edzői nyilatkozatában olvastam ezt a fogalmazást, igaz, nem tollaslabda edzőktől) zömmel a „maradékból", a kevésbé ügyesekből, erősebbekből, alkatilag kevésbé alkalmasakból válogathatnak az edzők. Mivel ebben a sportágban nálunk az edzői egzisztencia sem teremthető meg, nyilván a napi munka mellett végzett tevékenységben az edzők képzettsége is valószínűleg alacsonyabb.
Így nálunk minden bizonnyal több és más jellegű tollaslabdában a sérülés és ártalom, mint Malajziában. Kajak-kenuban pedig valószínűleg fordított a helyzet. Klimatikus viszonyok, általános és sportkultúra, hagyományok, adott sportág infrastruktúrája is befolyásolhatja az adatokat.
Az Egyesült Államokban az iskolai és egyetemi sport nagyon jól szervezett, ennek ellenére labdarúgás sokáig „lánysport" volt, az ottani felfogásssal nem egyezett (milyen sport az, ahol a legügyesebb testrészünket, a kezünket közvetve sem használhatjuk, nem érhetünk vele a labdához?), ennek következtében már több évtizede a nők számos VB éremmel rendelkeznek, míg férfiak, az utóbbi évtizedek fejlődése ellenére, jelentősen elmaradnak a nők eredményeitől.
Feltételezhetően ott több a sérülés és valószínűleg más megoszlásuk is.
Tudományos igényű munkákhoz, diploma munkákhoz, szakdolgozatokhoz, különböző elemzésekhez a szerzőknek nem az adatgyűjtésre kell majd fordítani idejük, energiájuk nagy részét, így az ezirányú tudományos munkák iránti motiváció is fokozható. A szövetségek is fontos adatokhoz juthatnak saját sportágbeli sérülések felméréséhez. Rengeteg idő és energia takarítható meg azzal, hogy az adatok néhány kattintással kinyerhetők (lásd „Speciális lekérdezések").
Ha lesznek adataink, akkor arra a szülői kérdésre is tudunk konkrét, számokkal alátámasztott választ adni, hogy melyik sportág a kevésbé balesetveszélyes gyerekkorban (gyerekgyógyászok kedvenc és megalapozott mondása „a gyermek nem kicsinyített felnőtt!")
Célunk széleskörűen, egyszerűen alkalmazható, felhasználóbarát, naprakészen vezetett sportsérülés regiszter létrehozása volt, nem fokozva lényegesen az egészségügyet terhelő adminisztrációt.
Próbák során, némi gyakorlattal 20-25 mp alatt lehetett regisztrálni 1-1 sérülést rendelőkben, kórházakban, csapatorvosoknak, akik ismerni fogják és reményeink szerint napi szinten fogják használni a rendszert.
Egyedi felhasználóknál, akik a saját vagy hozzátartozóik sérüléseit, ártalmait kívánják feltölteni a rendszerbe, lehet 3-4 perc is, de az ő helyzetüket próbáljuk könnyíteni magyarázó fényképekkel illetve a „használati utasításban" felhívjuk a figyelmet az ambuláns lapra illetve zárójelentésre, ahonnan „puskázhatnak".
Felhasználók eldöntik, sikerült-e...